Mosonmagyaróvár nevezetességei

Mosonmagyaróvári vár

 A Fertő tó és a Mosoni-Duna vidékén a középkor folyamán igen jelentős katonai szerepet viseltek Moson várai, melyekről a régészeti feltárások sok elfeledett tényt hoztak a napvilágra.

Korai várát a napjainkban Király-dombnak nevezett alacsony kiemelkedésen létesítette István király. Az országosan ismert ispánsági várakhoz hasonlóan a mosoni is facölöpökből rekeszes szerkezetűre készített és földdel töltött falakból állt, belső udvarán a vármegyei szervezet lakóházaival. Irányító szerepét a tatárjárás utáni időszakban már kőből emelt magánföldesúri erősség vette át. A 14. század elején a Kőszegi nemzetség foglalta el, tőlük Anjou Károly király serege vette vissza. A középkorban több birtokos váltotta magát benne, köztük a Lackfi bárók. Fokozatosan bővítették falait és épületeit, mindenkor a tulajdonos elképzeléseinek megfelelően, de a 16. századtól már a – hihetetlen gyorsasággal előrenyomuló – török elleni védekezés került előtérbe. 1529-ben még a Habsburg hadvezetés feladta a környéket, de a sikeres bécsi védekezés után belátták, hogy az osztrák tartományok érdekében létszükséglet ütközőövezetté alakítása. Itáliai hadmérnökök tervei szerint ágyúbástyás övvel kerítették körbe a középkori vármagot, ugyanekkor oltalmazták falövvel a várost is, melynek árkaiba a közeli Mosoni-Duna vizét vezették.

1605-ben Bocskai István hajdúi nem boldogultak az erődítménnyel, ellenben 1619-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem serege előtt ágyúlövés nélkül kaput nyitott megrettent helyőrsége. Ugyanígy tettek 1683-ban is, amikor a Bécs városának ostromára vonuló Kara Musztafa – török nagyvezér – óriási hadai előtt kapitulált a többi dunántúli végvárral együtt. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején ez a terület szilárdan a császári hadvezetés ellenőrzése alatt maradt.

A 18. században katonai jelentőségét elvesztve, a virágzó település körüli védőműveket lebontották, míg a belsővárban, 1818-ban egy gazdasági akadémiát helyeztek el. Ennek jogutódja a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara, így a sok évszázados történelmi viharokat látott falak között jelenleg fiatalok százait tanítják.

alte

Szent László tér, Templom

Pintér Gyula prépost, győri kanonok és kormányfőtanácsos  ismeretlen forrásanyagból dolgozott, mikor 1940-ben kis füzetben foglalta össze a templom történetét. E szerint városunkban a Karoling kori keresztény lakosság nagy, székesegyházszerű kőtemploma állt. Az 1930-as évek közepén, mikor a város temetkezési helyül ajánlotta a templom sírboltját Habsburg Frigyes családi kriptája számára, régi alapfalakra találtak, melyeket – tévesen – az avar-kori templom alapjainak véltek.

Az egyes építésképek között nagy a bizonytalanság, annyi bizonyos, hogy korai árpád-kori településünk vegyes népessége, a később ˝villa Óvár˝ként emlegetett helyen, 1260 után építhetett templomot. Később hosszú évszázadokig a városnak ezen a részén két, egymás mellett épült templom volt látható, egy nagyobb és egy kisebb (Szent László kápolna), melyek korai – legalább háromszáz évnyi – történetéről alig van forrásunk.

A török fosztogatások és gyújtogatások után német iparosok és kereskedők hozták rendbe, és helyezték Szent Gotthárd patrocíniumába a templomot, ami még romos állapotában is szolgálta a katolikus lakosságot. (1) 1660-ban kezdték újjáépíteni, ám később újra, a Bécs alól visszavonuló törökök gyújtogatásának áldozata lett. Az akkor még két tornyos templom mindkét tornyát elvesztette, romjaiból őrtoronyszerű, órával és haranggal ellátott építményt emeltek, ekkor építették át az eredetileg négyzetes záródású szentélyt, nekiláttak a belső tér javításának, az akkori városatyák és egyházi méltóságok tekintélyes mértékű adományaiból. Később körülbelül száz éven át folyamatosan zajlottak kisebb-nagyobb, mind belső, mind pedig külső restaurálások, átépítések.

Az 1900-as évek elején bevezették a villanyvilágítást, 1959-ben mennyezeti festményeket javítottak, a fa oltárelemeket bearanyozták, 1978-ban burkolták kővel a belső teret, majd 1994-ben kezdődött egy nagyobb szabású helyreállítási folyamat, melyben fontos szerepet játszott Szőke Gyula plébános, győri kanonok. Áldozatos és energikus munkáját emléktábla méltatja a templom bejáratánál. A rekonstrukció végső fejezetét már Nagy József, plébános fejezte be, templomunk új márvány szembemiséző oltárt és ambót kapott.

CSELLEY-HÁZ

A XIII. századtól már lakóházak emelkedtek a Fő utcán. A XIV. században egy négyzetes alaprajzú épület állt e helyen, mely a XV. századtban udvari szárnnyal bővült. E korból származik a kőtárnak helyet adó dongaboltozatos pince, és a felette lévő emeleti terem, melynek pilléres boltozata a XVII. században készült a régi fafödém helyett. A középkorban alakították ki a gótikus ablakokat, ajtókat, és ekkor épült meg a reneszánsz függőfolyosó is.

A ház utcai szárnyát 1470-80 között emelték. Ekkor alakították ki az emeleti nagytermet, és a kapcsolódó két zárterkélyt. Az emeleti nagyterem méretei  fejedelmi építtetőt sejtetnek. A magyaróvári uradalom királynéi birtok volt, amelynek központja 1354-ben Lokietek Erzsébettől, Károly Róbert feleségétől, Nagy Lajos király édesanyjától jelentős kiváltságokat kapott.

1730 táján készült el az elegáns barokk lépcsőház, a vasrácsos ajtó ördögűző alakokkal, valamint az emeleti termek és az előtér stukkós díszítése. 1885-ben eklektikus stílusba öltöztették az épületet, a homlokzat kerámia díszítést kapott, a tetőzetet pedig mázas cseréppel borították.

A helyreállítás – melyet Sedlmayer János tervezett – a középkori épület arányainak és részleteinek a visszaállítására törekedett, ugyanakkor megtartotta a lépcsőház és az emeleti két terem barokk jellegét.

Mosonmagyaróvár Hansági Múzeum

Kevés múzeum dicsekedhet olyan patinás múlttal, mint a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum. A több mint 130 esztendő alatt azonban folyamatosan változtak a működés intézményi, szervezeti keretei, illetve a gyűjtés és a feldolgozás szakmai, emberi és anyagi feltételei. Az állandó átalakulás révén — néha ellenére — a múzeum egyre inkább betölti hivatását: a város és az egykori vármegye kulturális örökségének legteljesebb gyűjteménye, amely egyszerre szolgálja az itt élők identitását és a történelmi megismerést.

A múzeum históriája a XIX. század utolsó negyedében kezdődött: ez az időszak a magyar muzeológia hőskora, amikor a megyeszékhelyeken egymás után alakultak a múzeumok. Az alapítók a tudós egyháziak és a széles látókörű, művelt polgárok közül kerültek ki, akik hazafias kötelességüknek érezték szűkebb pátriájuk, s ezáltal az ország múltjáról tanúskodó emlékek összegyűjtését és megőrzését.

A Hansági Múzeum fennállását 1882-től számítjuk, amikor néhány lelkes lokálpatrióta Ivánfi Ede (1821–1900) piarista tanár, Sőtér Ágost (1837–1905) ügyvéd és Deininger Imre (1844–1918) akadémiai tanár kezdeményezésére létrehozta a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egyletet. Az Egyletgyűjteményét kezdetben a városházán, majd 1887-től a vármegyeházán állították ki, amelyet ekkortól kezdve illettek a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet Múzeuma, avagy egyszerűen csak Mosonvármegyei Múzeum elnevezéssel. A gyűjtés, ásatások és adományok révén folyamatosan gyarapodó anyag jelentőségét Moson Vármegye közönsége 1913-ban azzal ismerte el, hogy önálló múzeumépületet emelt.

A II. világháború befejeztétől napjainkig terjedő időben a múzeum története — a magyar muzeológia helyzetének alakulását követve — meglehetősen kacskaringós utat járt be. A kommunista hatalomátvételt követően a múzeumot fenntartó Egyletet felszámolták, az intézményt pedig 1950-ben Hansági Múzeum néven államosították. Működtetéséről a Városi Tanács gondoskodott egészen 1962-ig. Ebben az esztendőben a magyar múzeumügy legnagyobb átszervezése zajlott le: a városi múzeumokat a megyei tanácsok vették át, amelyek az intézményekből létrehozták a megyei múzeumi igazgatóságokat. A Hansági Múzeum így előbb a Győr-Sopron Megyei Múzeumi Igazgatósághoz, 1990-től pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozott. A muzeális intézmények klasszifikációját bevezető 1997. évi törvény nyomán a Hansági Múzeum előbb regionális-, majd területi múzeum státuszt kapott. 2007-ben a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat az intézmény szakmai besorolását közérdekű muzeális gyűjteményre változtatta, majd 2009-ben ismét területi múzeum lett. A folyamat 2011-ben megismétlődni látszott, ám még mielőtt a megyei önkormányzat ismételten közérdekű muzeális gyűjtemény besorolásra változtatta volna a Hansági Múzeum státuszát, Mosonmagyaróvár városa és a kistérség átvette az intézmény fenntartását — területi múzeum besorolással. Ezzel a Hansági Múzeum tulajdonképp visszatért gyökereihez, azokhoz a viszonyokhoz, amely az alapítás korát jellemezték: az intézmény ismét Mosonmagyaróvár illetve a történeti Moson Vármegye múzeuma lett. 2011. május 1. óta a Hansági Múzeum fenntartója Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata.